Oldalak

2014. május 21., szerda

Megkaptuk! Örülünk, köszönjük!


Mi ez az új őrület? A Liebster Award egy vándor díj. Egyfajta pozitív visszajelzés blogos társaktól és kicsit az örömködésről, egymás írásainak népszerűsítéséről, és egyben az elismerésről is szól. Úgy is mondhatnám a lelkes kezdők első sikerélménye, legalábbis számunkra az lett.
 
Mint tudjátok, nem olyan rég próbálgatjuk szárnyainkat a blogírás mesterségében. Mindössze 4 hónap telt el azóta, hogy az első bejegyzésünk megjelent itt a Selyemgubancon. Azóta olvasótáborunk napról napra nő és mi töretlen, sőt egyre növekvő lelkesedéssel igyekszünk tartalmasabbá, szebbé, jobbá varázsolni az oldalt. 

Arra is gondot fordítunk, hogy egy-egy írásunk eljusson olyan közönséghez, akiket érdekelhet, akiknek tetszését elnyerheti. Így alakult, hogy "Olvasni jó" című bejegyzésünket, megosztottam a Molyblogolók zónában. Röviddel ezután nagy meglepetésben volt részünk, ugyanis megkaptuk a Liebster Award díjat KleineKatze-tól. 

Író és szerkesztő társaimmal együtt, szeretnénk megköszönni, hogy mosolyt és örömet csaltál az arcunkra ezzel a kis meglepetéssel és elismeréssel. 

Mivel vándor díjról beszélünk, természetesen ezt tovább is kell adni, amit mi nagy örömmel meg is teszünk. Díjazott blogjaink a követkzőek:
- azeletgenfbenmagyarként
- négy névtelen

és a külön díjjasunk, az örök kedvencünk:
- marcipánfotó

Kedves Alkotók, fogadjátok tőlünk sok szeretettel a Liebster Award-ot!
A díjhoz hozzátartozik néhány kedves szabály, az ismerjük meg egymást mottó égisze alatt. Ilyen például a díjazó kérdéseinek megválaszolása valamint kérdésfeltevés az általunk díjazottaknak.  KleineKatze kérdéseire adott válaszaimat Facebook oldalunkon olvashatjátok el.
Díjazottjainkat arra szeretnénk kérni, hogy kattintsanak Facebook oldalunkra, és megjegyzésben válaszolják meg az általunk feltett kérdéseket.

Még egyszer nagyon szépen köszönjük a díjat.
Sok-sok tartalmas blogbejegyzést valamint érdeklődő olvasót kivánunk díjazónak és díjazottaknak egyaránt :)

 


lejegyezte: sziluett
 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése